Armada Logó
Új utakon az Armada, Casting után itt az Agency!

Több mint 20 éves jelenlétét követően, az Armada Casting átalakul a piac szélesebb kiszolgálásának érdekében. A 22 évvel ezelőtt még az első casting cégek között indult ügynökség 2019-ben új fordulatot vesz és egy, a mai korban járhatóbb és nagyobb periférián mozgó útra indul mind a hazai és mind a nemzetközi piac számára.

Az eredeti tevékenységi kör megmarad, továbbra is bárki fordulhat az Armada Agency-hez színészek, modellek, kaszkadőrök, amatőr szereplők közvetítéséért, legyen szó reklám- vagy játékfilmekről, vagy akár tv sorozatokról. Ahogy a néhány évvel ezelőtt kibővült social marketing profil is nagy erőkkel létezik a jövőben is, sőt, most még nagyobb figyelmet kap majd az ügynökség jelenléte során.

A változás első körben a vezetői szerepeket érinti, mivel a több mint 20 éven keresztül aktív alapító, Fiedler Ferenctől a 10 éve az Armada-nál dolgozó Végh Mátyás (aki az Armada mellett több sikeres brand tulajdonosa) vette át a cégvezetést. Míg Fiedler Ferenc a jövőben a szakmai tanácsokért lesz felelős a háttérből, addig Végh Mátyás innovatív ötleteivel és megvalósításával egészíti ki a nagy múltú ügynökség modern kori szerepét.

Az új névre keresztelt Armada Agency a jövőben a lehető legtöbb területen kíván helytállni, tevékenységeink:
- film és reklámszereplő válogatás, profi stúdió körülmények között
- statisztaközvetítés folyamatosan frissülő adatbázisból
- reklámfilmek és kisfilmek rendezése és gyártása
- egyedi reklámfilmzenék készítése teljes produceri gyártással
- hazai és nemzetközi reklámkampányok teljes körű lebonyolítása

Az első továbbra is az ügyfél igény lesz, melyet az Armada Agency csapat teljes kiszolgálással lát el megkereséstől a lebonyolításig, magában foglalva a két évtizedes tapasztalatot és a kortárs igények aktuális szellemiségét.

Ha kérdésed adódna, akkor várjuk leveled az armada@armadacasting.hu cím-re.

KÖVESS MINKET!
FACEBOOK: https://www.facebook.com/ArmadaCastingUgynkseg/
INSTAGRAM: https://www.instagram.com/armada_casting_ugynokseg/